Vadászfogadó a kutyabarát szálláshely

 

Menü
 

h

 

kutyabarát szálláshely 

 
FOTÓ ALBUM (2003-2014)

 

SZÉP Kártyák elfogadóhely
SZÉP KÁRTYÁK ELFOGADÓHELY VAGYUNK
 
Számláló
Indulás: 2004-08-05
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Programajánló
Programajánló : Sümeg

Sümeg

Sümegi vár

A Sümegi várat Szent István a- jándékozta a veszprémi püspök- ségnek. A török terjeszkedés év- tizedeiben komoly szerepet ka- pott Sümeg vára, hiszen második vonalban védte Magyarországot, illetve Nyugat Európát. A város u- gyan többször török kézre került, de a magaslatra épült erődít- ményt nem tudták bevenni. A rendszerváltoztatás idejére aztán Sümegvár nagyon rossz állapotba került, 1989-ben a Megyei Ide- genforgalmi Hivatal visszaadta a városnak.
A vár jelenlegi kapitánya ekkor kapta meg az erődítmény üze- meltetési jogát. A rendkívüli mun- kabírásnak, szorgalomnak és szakértelemnek hála, Sümeg vára az utóbbi tizenhárom évben teljesen újjáépült, falai szilárdan állnak. A vár vendégei időutazá- son vesznek részt, hiszen az öreg falak között a nyári időszakban feléled a középkor, megnyitják műhelyeiket a korabeli céhek. Az udvaron lovagok gyakorlatoznak, az istállóban pedig a vár állattar- tása simogatható. Erősebb ideg- zetűek még a kínzókamrát is megtekinthetik.

Múzeumok
"Régi várnak és új kárnak nincs gazdája" - tartja a mondás. Sümeg várának sorsa azonban máshogy alakult. A régi vár új gazdája nem csak a falakat rakatja újjá, nem csak újra vitézekkel népesíti be, de pénzt, időt, fáradtságot nem kímélve összegyűjti, megújítja és megőrzi mindazon tárgyakat, amelyek Sümeg sorsáról mesélnek. A folyamosan újjáépülő várban kapott helyet a vár történetét bemutató kiállítás, amely látványos makettekkel várja látogatóit. A Várcsárda melletti Fegyvermúzeumban olyan különlegességek találhatóak, mint a messzeföldön híres gótikus tornasisakok, vagy több nevezetes kard, páncélszúró tőr, s más efféle ritkaságszámba menő szúró és vágófegyver. A Várkapitány híres az általa készített jó minőségű, működőképes fegyvermásolatokról is. A Kocsimúzeumban álló utazó alkalmatosságok mindegyikének saját története van: a kifogástalanul felújított homokfutók, bricskák, hintók és szekerek mindegyike egykori tulajdonosuk sorsát idézi meg.
A tárgyak, olykor különös dolgokra képesek: túlélik tulajdonosukat, s megőrzik annak titkait. Nem is tárják fel, csak azoknak, akik figyelmesen és türelmesen közelítenek hozzájuk. Ezekben a múzeumokban valóban megszólalnak a tárgyak. Ha erre visz az útja, hallgassa meg, mit mesélnek.

Lovagok - Lakomák
Látott már valódi lovasrohamot? Sümeg várának tövében maga a történelem elevenedik meg előttünk! Láthatunk lovagi módra megvívott gyalogos párbajt, és csatasorba lépnek a tetőtől talpig vasba öltözött bajnokok, hogy lándzsát törjenek. Az jó hírért, s névért vagdalkozó végvári vitézek legott hányják a kopját, s füstöt és tüzet okádva megszólalnak az ágyúk is. A vitézi élet legszebb része a lakoma, ahol napszentület után a kitűnő sültek és a tüzes borok társaságában még a legzordabb harcosok is megenyhülnek, és dalra fakadnak.
www.sumegvar.hu

 


 
Tartalom

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon